Egy-egy ásványi anyag elvileg többféle módon is kinyerhető, felszínre hozható. Azt, hogy ezek közül melyik a leggazdaságosabb, a telepviszonyok (telep mélysége, vastagsága, geometriája stb.) – tehát a „letakarási arány” (a hasznosítható anyag fölötti rétegek és a művelni kívánt telep vastagságának hányadosa) –, a telep és a fedőkőzetek minősége, a meglévő és az egyes művelési formákhoz kiépítendő infrastruktúra és egyéb gazdasági tényezők együttes figyelembe vételével számítják.
A külszíni fejtés lényege, hogy a hasznosítható ásványi nyersanyag felett lévő, úgynevezett fedő kőzeteket a haszonanyag kinyeréséhez teljesen eltávolítják, letakarítják. A tőzeg és lignit, az építő- és díszítőkövek, valamint az építőanyagok bányászatának szinte kizárólagos módja, emellett gyakori a barna-, illetve feketekőszén és a nemfémes ásványok bányászatában. Érctelepek bányászatára is használják, de ebbéli szerepe a felszínhez közeli lelőhelyek fogytán fokozatosan csökken. A technológia fejlődésének köszönhetően vannak már több száz méter mély külszíni fejtések is.
A hasznosítandó ásványi nyersanyag felett elhelyezkedő talaj- (kőzet-) rétegek csak részben kerülnek eltávolításra vagy megbontásra, a hasznosítandó anyagot külön erre a célra létrehozott létesítményen keresztül (táró, altáró, lejtakna, akna) közelítik meg és termelik ki; más ilyen létesítményeket a termelés kiszolgálásához (szállítás, szellőztetés stb.) alakítanak ki. A kiszolgáló építményeket (aknatornyok, gépházak, műhelyek, raktárak, fürdők, irodák és utak) igyekeznek minél kisebb helyre összpontosítani, hogy azok védőpillére a lehető legkisebb legyen. A kitermelt ásványi nyersanyagok helyét fellazított meddővel vagy idegen anyaggal töltik ki, más esetekben üregként biztosítják, vagy anélkül hagyják hátra. Gyakran alkalmazzák a szén, az ércek és a nemfémes ásványok, ritkábban a víz és különleges díszítőkövek bányászatánál is. A külszíni fejtést és a mélyművelés esetenként (általában gazdasági vagy környezetvédelmi okokból) kombinálják is.
A külfejtéses bányászat technológiája szerint először el kell távolítani a lignittelepek felett elhelyezkedő meddőrétegeket (agyag, iszap, homok stb.), majd a meddőanyagokat vissza kell tölteni a nyitott bányatérségbe. Ahogy az egyik külfejtés kimerült, továbbhalad a bánya, és a kitermelt meddőanyagot az előző terület gödrébe töltik.
A bányászandó területen a széntermelést megelőzően három évvel megkezdődik a terület elővíztelenítése. Ennek során a fedő és köztes víztároló rétegek vizét a mélyebb víztároló képződményekbe vezetik, ahonnan a rétegvizeket a külfejtés szélére telepített búvárszivattyús kutak a felszínre emelik. A meddőkőzetek jövesztése elsősorban marótárcsás kotrógépekkel történik. Időszakosan merítéklétrás kotrógépek is részt vesznek a meddőtermelésben. Az egyedi technológiai folyamatok során folyamatosan szükséges egykanalas kotrógépek alkalmazása is.
A bányák művelésének fontos része az aknák kiépítése. Ezek szolgálnak az anyagok, eszközök leadására, a személyzet lejutására, a megfelelő szellőzés biztosítására és természetesen ezeken keresztül jut a felszínre a kitermelt ásványvagyon.
A mélyművelésű bányákhoz vezető függőleges vagy ferde vonalú aknák, tárók kihajtása külön szakma a bányászmesterségen belül is. A XIX. sz. végén egyre jobb és korszerűbb munkagépek, eszközök álltak rendelkezésre, s az aknamélyítés is egyre nagyobb szakértelmet igényelt. Német területen ennek hatására megalakultak a kifejezetten erre a tevékenységre szakosodott vállalkozások.
A szénbányászatot iparszerűen Angliában kezdték meg a 13. században, de a szenet és a tőzeget esetenként már korábban is használták. Kínában már 3000 évvel ezelőtt használtak és termeltek szénféleségeket. A Római Birodalom fémöntői és kovácsai is ismerték és használták a kőszenet, de az arab világ korai, jó minőségű acéljainak előállításához is kellett a szén.
A kőszén növényi eredetű, szilárd, éghető üledékes kőzet. Ahogy szénül, a tőzeg barnakőszénné (ennek kevésbé szénült változata a lignit), feketekőszénné, majd antracittá alakul; a grafit már a metamorfózis terméke. A kőszéntelepek olyan dús növényzetű üledékgyűjtő medencékben képződtek, ahol a szerves anyagot vastag üledéktakaró temette maga alá: a szénülés feltétele az így kialakuló nagy nyomás és hőmérséklet. Az első kőszéntelepek a növényvilág szárazföldi térhódítása után keletkeztek.